Archive for Author azegeszsegeskave

Mi a különbség a ganodermakávék között?

Mi a különbség a ganodermakávék között?

Mi a különbség a ganodermakávék között?

Dr. Lim, a DXN alapítoja, aki 1993-ban kezde el a ganoderma termékek forgalmazását Malaysiában. Az ő ötlete volt, hogy úgy lehetne a legtöbb emberhez eljuttatni a ganoderma gomba csodálatos hatásai, ha olyan fogyasztási cikkhez kevernék, amit nap mint nap fogyasztanak az emberek és aminek ízét nem zavarná a ganoderma viszonylag keserü íze. Igy esett a választás a kávéra, aminek kesernyés íze jól harmonizál a ganodermáéval.

A DXN volt hehát az első ganodermakávés cég és máig őrzi ezt a pozicióját.

Mint minden jó dolognak hamar lesznek követői, illetve lemásolói is, így hamarosan egy több ganodermás cég alakult.

1995-ben vált ki néhány vezető a DXN-ből és hozta létre a Gano Excell céget, amelyből 2008-ban kivált vezetők hozták létre az Organo Gold céget. Ilyen módon ujabb és ujabb cégek jöttek létre, főleg Amerikában, igy ma már több, nagyobb ganodermakávés MLM cég is van. De természetesen olyan ganodermakávés cégek is vannak amelyek nem MLM formában értékesítenek.

Mi a különbség a ganodermakávék között?

A ganodermakávé annyira népszerű, hogy egyre többen probálkoznak a forgalmazásával, így pl. nemrég Magyarországon egy étel házhozszállítással foglalkozó cég étlapján is láttam, hogy ganodermakávét is kiszolgálnak az ebédhez.

Ahogy a kávék között is óriási minőségbeli különbségek vannak, így a ganodermakávék sem egyformák. Fontos szempont, hogy milyen minőségű kávéból készül, illetve, hogy milyen minőségű ganoderma kerül a kávékba.

Más cégek kávéinak összetételét nem ismerjük, de azt biztosan tudjuk, hogy a DXN kávéiban a legjobb minőségű arabica kávé mellett a legjobb minőségű ganodermakivonat található. Fontos szempont, hogy a DXN minden termékében nem darált gombatest található, hanem a megfelelő idóben szüretelt gombaspórából vonják ki a hatóanyagot, így 20 kg gombából, 1 kg hatóanyag készül és ennek vízoldékony része kerül bele az instant kávépórba,

A DXN kávéi 2 % ilyen ganodermakivonatot tartalmaznak.

A több mint 6 millió regisztrált tag és a közel 1 Milliárd dolláros forgalom meggyőző bizonyíték arra, hogy a DXN ganodermakávéi a legnépszerübbek a világon. Ha a legjobb minőséget és hozzá a legjobb árat keresed, akkor érdemes a DXN ganodermakávéját választani.

A DXN kávéi abban különböznek egymástól, hogy van ami tiszta fekete kávé és vannak ízesített kávék amik lassan felszívódó barna cukrot, növényi eredetű tejszínt és egyéb gyógynövényeket is tartalmaznak.

Kóstóld meg a kávéinkat és érezd a különbséget és élvezd az egészséget!

webáruház: http://wellnesskavehaz.hu

Hol kapható ganodermakávé?

Hol kapható ganodermakávé?

Ganodermakávé hol kapható?

Hol kapható ganodermakávé?Az előző cikkemben írtam, hogy miután a DXN 1993 után elkezdett ganodermakávéval foglalkozni, egyre több cég vette fel a termékpalettájára a ganodermakávét. Vannak nagy cégek akik hasonló hírnévre tettek szert, de vannak egészen kis cégek is, pl. magyarországi termelők, akik maguk is próbálkoznak házilag ganodermakávé készítésével.

Aki akar, tehát sok féle módon szerezhet be ganodermakávét, de mint előző cikkemben írtam, ezek minősége nagy mértékben eltérő lehet.

Hol kapható ganodermakávé?

A DXN ganodermkávékat nem lehet kiskereskedelemben kapni, hanem a DXN törzsvásárlói hálózatához való ingyenes csatlakozás után tudnak az emberek hozzájutni. A kávékat a regisztrácó után személyesen a budapesti irodában lehet átvenni, illetve GLS futárszolgálat viszi ki a megrendeléseket.

Ha tehát ganodermakávét szeretnél vásárolni, kipróbálni, akkor ehhez egy törzsvásárlói regisztrációra van szükség és egy olyan törzsvásárlóra, szponzorra, akihez kapcsolódva ezt megteheted. Ha ilyen szándékod van, bátran keress meg minket és segítünk a regisztráció elkkészítésében és megmutatjuk hogyan tudnál legolcsóbban hozzájutni a kávékhoz és milyen egyszerű feltételek mellett tudnál pénzt is keresni a kávék tovább ajánlásával, a törzsvásárlói hálózat tovább építésével. A regisztráció semmi elkötelezettséggel nem jár, nincs kötelező vásárlás, nem elvárás a termékek tovább ajánlása, az üzletépítés.

Hogyan tudsz vásárolni ganodermakávét? http://azegeszsegeskave.info/dxnregisztracio/

DXN webáruház:  http://wellnesskavehaz.hu/termekek

Ganodermakávé hol kapható?

Ganodermakávé hol kapható?

Hol kapható ganodermakávé?Ganodermakávé hol kapható?

Az előző cikkemben írtam, hogy miután a DXN 1993 után elkezdett ganodermakávéval foglalkozni, egyre több cég vette fel a termékpalettájára a ganodermakávét. Vannak nagy cégek akik hasonló hírnévre tettek szert, de vannak egészen kis cégek is, pl. magyarországi termelők, akik maguk is próbálkoznak házilag, ganodermakávé készítésével.

Aki akar, tehát sok féle módon szerezhet be ganodermakávét, de mint előző cikkemben írtam, ezek minősége nagy mértékben eltérő lehet.

Ganodermakávé hol kapható?

A DXN ganodermkávékat nem lehet kiskereskedelemben kapni, hanem a DXN törzsvásárlói hálózatához való ingyenes csatlakozás után tudnak az emberek hozzájutni. A kávékat a regisztrácó után személyesen a budapesti irodában lehet átvenni, illetve GLS futárszolgálat viszi ki a megrendeléseket.

Ha tehát ganodermakávét szeretnél vásárolni, kipróbálni, akkor ehhez egy törzsvásárlói regisztrációra van szükség és egy olyan törzsvásárlóra, szponzorra, akihez kapcsolódva ezt megteheted. Ha ilyen szándékod van, bátran keress meg minket és segítünk a regisztráció elkészítésében és megmutatjuk hogyan tudnál legolcsóbban hozzájutni a kávékhoz és milyen egyszerű feltételek mellett tudnál, pénzt is keresni a kávék tovább ajánlásával, a törzsvásárlói hálózat tovább építésével. A regisztráció semmi elkötelezettséggel nem jár, nincs kötelező vásárlás, nem elvárás a termékek tovább ajánlása, az üzletépítés.

A regisztráció és vásárlás módjairól itt olvashatsz: http://azegeszsegeskave.info/dxnregisztracio/

webáruház 2018 március 31 ig: http://wellnesskavehaz.hu/termekek

Keress pénzt kávézással!

A víz után a legnépszerűbb ital a kávé, de mindenki maga dönti el  milyen kávét iszik.

Számomra a kávézás mindig több volt mint egy megszokás, nekem élvezet, amiről nem tudnék lemondani. Ugyanakkor a legfontosabb szempont mindig az egészségem volt.

De sok kávé nem élvezetet, hanem kellemetlen utóhatásokat eredményez.

Gyomorégés, megemelkedett vérnyomás, nyugtalanság, rossz alvás. 

Az emberek legtöbbször a legolcsóbb árú termékeket keresik, nem számolva a rossz minőség negatív hatásaival amik nem támogatják az egészséget

Én nem csak a kávét de az egészséges életet is sokáig akarom élvezni.

És a legjobb az hogy ezért még fizetnek is!

Te mennyit érsz magadnak?

A kedvenc márkád cége, neked mennyit fizetett már hogy az ő kávéjukat iszod, vagy ajánlod másoknak?

Én egy olyan kávét szeretnék mutatni aminek a fogyasztása nem csak egészségügyi előnyökkel jár, hanem pénzt is kereshetsz a népszerűsítésével.

Akik kipróbálták, már nem akarnak másik kávét inni! És én sem! Mert szuper jól érzem magam tőle. 

Cseréld le a kávédat, és megismered Te is ezt az uj életérzést!

Érezd a különbséget! Élvezd az egészséget!

Ha nem kávézol az se baj! Az egészséget támogató kiváló gyógygombák és gyógynövények a cég többi termékében is megtalálhatóak!

Mint például, a forró csoki, a teák, wellness italok, kapszulák és tabletták, amik a legkiválóbb természetes vitamin ásványi anyag és enzim források, amelyek kívülről és belülről is támogathatják tested tökéletes működését, és segíthetik az öngyógyító folyamatokat!

Szerezd meg most ingyenesen a törzsvásárlói számodat itt:

http://bit.do/dxnregisztracio 

és rendeld meg azonnal életed, talán legelső egészséges kávéját vagy támogasd a szervezeted kívülről, belülről a ganoderma és spirulina tudományosan is bizonyított csodás hatásaival több mint 20%-os kedvezménnyel! A kapott ID számmal itt vásárolhatsz bejelölve, hogy tag vagy.

http://kavespecialitas.dxn.hu

A regisztráció nem jár semmilyen elkötelezettséggel, DE rengeteg előnyben részesülhetsz!

Nincs kötelező vásárlás, és nem kell semmit eladnod!

Nem kell senkinek beszélned a termékekről, a tapasztalataidról.

De ha mégis lesznek, – mert ez a gyakorlat – és másokkal is megosztod majd élményeidet, érzéseidet, és ők is szeretnének olcsóbban hozzá jutni a termékekhez, és ezért rajtad keresztül csatlakoznak ők is a céghez, akkor miért ne fogadnád el, hogy a DXN ezért neked jutalékot ad, amivel csökkentheted termékeid árát, egy idő után ingyen vásárolhatsz, vagy ha meglátod benne az üzletet, akkor egy plusz bevétellel erősítheted a családi kasszát?!

Ehhez a DXN neked ingyenesen biztosít, professzionális eszközöket, weboldalakat, videókat ma már 20 nyelven!

Semmit se kell kitalálnod, mindent készen kapsz!

A DXN forgalma, 25 éve folyamatosan növekszik,ma már közel 1 milliárd dollár évente, és ezzel a 24. legnagyobb mlm cég a világon, több mint 6 millió regisztrált taggal.

 Most épül 2 új gyár is az európai piac egyre növekvő igényének kielégítésére!

A cél legalább 1 millió európai fogyasztó, és erre valóban meg van az esély!  A kérdés az, hogy kik fognak részesedni ezeknek az embereknek a fogyasztásából, és te mekkora szeletet kaphatnál ebből a tortából!? Biztosítsd be a pozíciódat most, és légy te az első a környezetedben aki ezzel az üzlettel foglalkozik, vagy légy te az első, akire online rátalálnak, majd akik  az interneten keresik a lehetőséget, a megoldásokat!

Felkeltettem az érdeklődésed?

Hiszem, hogy nem véletlen, hogy megnézted ezt a videót, és ez az a lehetőség amire mindig is vágytál!

Csatlakozz most ingyenesen, rendeld meg az első termékeidet, vedd át az online eszközeidet, és indulj el TE is az egészség siker és jólét útján, válaszd a DXN életstílust, járd be a világot a DXN segítségével, szerezz új barátokat, és ami a legfontosabb: Érezd jól magad közöttünk!

Ha bármi kérdésed van szívesen válaszolok, keress bizalommal!

Egészségedre!

« Older Entries